2009. január 25., vasárnap

Számomra a színház 1.

„…az a feladat, hogy a színház ne legyen a szövegnek alárendelve, hogy visszataláljunk egy olyan egyedülálló nyelvhez, amely félúton van a gesztus és gondolat között. Ez egy színházi nyelv, amely az emberi érzékenységhez fordul, hogy felhevítse, görcsbe rándítsa, elbűvölje, felkavarja.
-A. Artaud-

Nem hiszem hogy létezik bevállt vagy nem bevállt. Egyedül ami létezik az az, hogy valami érvényes vagy nem érvényes. Képes-e arra egy adott mű , hogy befogadást nyerjen vagy sem. Azt hiszem ahoz hogy az alkotó egy előadást létrehozzon, magára és a lényegre kell elsősorban odafigyelnie. A forma ennek a következménye csupán, ami elengedhetetlen, de nem elsődleges. Amit csinálok az nem más mint inkább állapotszinház felhasználva nagyon erősen a testet mint a természethez közel álló kifejező ezközt. Tömérdek kortárs szinházi, vagy táncszinházi előadás merül ki csupán a formaiságban, ezzel szemelől veszitve a lényeget ami valójában az alkotás maga. Szem elől veszitjük a nézőt is, aki beül megnézni egy előadást, végignézi, majd sajnos ugyanúgy ahogyan beült távozik is, vagyis nem történik benne semmi változás. Hiba. A néző fontos. Nélküle semmi nincs hisz egy alkotás neki készül. Munkámban figyelem a nézőt és nem kihasználni akarom, hanem felhasználni egy szinházi aktus megszületésére. A néző nem szórakozni hanem találkozni ül be egy előadásra, még akkor is ha ő nem igy nevezi vagy nem tud róla. Az alkotó(k) dolga az hogy teremtsenek meg egy olyan hejzetet ami igazi érzelmekre készteti a nézőt. Felajánlani egy olyan hejzetet amiben a néző résztvesz és nem csak végignéz valami akciót, hanem megéli azt. Mindig is figyeltem a nézőt és mindig megpróbáltam felajánlani egy olyan fajta erős cselekvést, ami megérinti valamijen módon és picit döntésre készteti magával szemben. Nem hiszek feltétlenül a történetben- a történést keresem. A szinház nem irodalom, a szinház történés. A szinház találkozás, teljesitmény, meglepetés, és valami olyan fajta elemi dolog, amire az embernek ösztönből szüksége van. A szinház nagyon komoly dolog, formától és stilustól függetlenül. A szinház egy ügy, az emberiség meghatározó közös ügye. A szinház közvetit. És a szinész, előadó a közvetitő. A szinész, előadó leképez valamit amiből a néző meritkezni tud, mert a nézőnek nem meg kell mutatni hanem fel kell tárni egy fajta lényeget.
Az egész egy folyamat. Egy olyan keresési folyamat ez, ami lefoglal egy egész életen át. Meg lehet tanulni dolgozni, de felfedezni mindenkinek magának kell a szinházat.


Hiszek minden olyan útban ami erősen őszinte és nem hiszek abban ami felszines.
Hiszek a kisérletben. Hiszek a kutatásban.
Hiszem hogy a szinház életre szóló munka és hiszek az alázatban.
Hiszek a tudatban de a tudatos ösztönösségben méginkább.
Hiszem hogy az alkotó, ugyanúgy mint a megvilágosodni vágyók a bölcsesség fele törekszik egy életreszóló felfedezés ürügyén.
Hiszek az elemi erőkben és energiákban.
Hiszek a természetben.
Hiszem és vallom hogy a mai szinház nagy mértékben használja fel a testet, mint univerzális komunikációs kifejező ezközt.
Hiszek abban, hogy egy előadás nem irodalom, mert egy előadás cselkvés.
Nem annyira a cselekmény és történetiség, hanem a szinpadi cselekvés számit.
Egy előadás mindenkihez kell szóljon.
A szinház, vagy művészet nem intelektuális kérdés.
A szinház, vagy művészet elemi dolog, ezért a test, mely elemibb mint a szó, ezért az állapot, mely elemibb mint kb. hét könyv, ezért az ember, mely elemibb mint a lightdesighn, ezért a csend, vagy az a zene, amely megrezegteti a csend húrjait, mely elemibb mint bármiféle alaptalan modernkedés.

Nincsenek megjegyzések: